Bemutatkozunk

Cégünk 2011 végén alakult azzal a céllal, hogy a Narancsliget Lakónegyed Társasházban átvegye az üzemeltetési feladatokat. Nevét is a lakópark betűi adják, a Gondos Gazda jelző pedig azt a filozófiát tükrözi, amivel a társaság a lakók bizalmát szeretné továbbra is fenntartani. A tulajdonosok beköltözés óta dolgoztak a közösség érdekében számvizsgálóként, a C. épületben 2008-tól, a D. épület esetében 2010-től.

A beruházó által hátrahagyott hiányosságokat a lakóközösség segítségével sikerült eredményesen kezelni, a felmerülő problémákra pedig továbbra is, folyamatosan biztosítjuk a szakmai támogatást.

2013-ra megteremtettük a feltételeket a közös költség csökkentéséhez, köszönhetően a műszaki berendezések gondos felülvizsgálatának, gazdaságos beállításainak, valamint az alvállalkozói szerződések újrakötésének. Megkezdtük a beruházó által félbehagyott életvédelmi rendszerek rendbetételét. Több fejlesztést folytattunk és folytatunk értékteremtő céllal a jövőben is, amihez várjuk a lakóközösség segítségét és észrevételeit.

2016-ban pályázati felhívást kaptunk a szomszéd telken épülő társasház közös képviseleti és üzemeltetési feladatainak ellátására. A beadott pályázati anyagunk és referenciáink alapján a beruházó cég minket választott társasházkezelőnek. Társaságunk nem hirdeti magát, nem végez marketing tevékenységet. A szolgáltatásunk és munkánk alapján ajánlanak minket a tulajdonosok más társasházakba, ahol nincsenek megelégedve az aktuális üzemeltetővel. Ennek is köszönhetően az általunk kezelt ingatlanok száma mára már meghaladja az 1.500 albetétet.

Célunk, élhető és minőségi környezetet biztosítani az általunk kezelt Társasházakban.

Hisszük, hogy “a társasházi lét nem csak a lakásajtón belüli mindennapokat jelenti…”